IBS Budapest

Tartalomhoz ugrás Láblácre ugrás

Az IBS, a Brit Nagykövetség és az Emirates jóvoltából a World Tour versenyen elért eredményemért a barátnőmmel, Zillével Madeirát választottuk úti célunkként. A Portugáliától pár száz kilométerre fekvő szigetek a világ leghíresebb és legszebb turista desztinációi közé tartoznak. Csodálatos természeti adottságai, élővilága, építészete és története miatt esett erre a különleges szigetvilágra a választásunk.

Az utazást megelőzőlen hosszasan készültünk fel a sziget legkülönlegesebb látnivalóiból, így kis félelemmel szálltunk fel a repülőre, mivel Madeira reptere az egyik legszelesebb a világon, sokszor megnehezítve a fel- és leszállását. Szerencsére a mi útunk gond nélkül telt. A Cabo Girao tetején található csodálatos szállásunk az, óceánra nyíló kilátással egyből levett minket a lábunkról. Külön érdekesség, hogy a Cabo Girao szikla Európa legmagasabb tengerbe szakadó sziklafala a maga 580 méterével.

Másnap úgy döntöttünk, hogy kiélvezzük a szállás nyújtotta lehetőségeket: kipróbáltuk a teniszpályát, a medencéket, a pingpong asztalt, a minigolf pályákat. Este pedig egy filmmel zártuk a napot és felkészültünk a következő napokra. Tudni kell, hogy a domborzata miatt Madeirán a közlekedés igen macerás tud lenni, így ha az ember be szeretné járni a szigetet (márpedig nagyon is érdemes!) akkor elengedhetetlen az autóbérlés. Első állomásként egy gyönyörű vízesést, a Cascata Dos Anjos-t tekintettünk meg, amit különlegessé tett, hogy az autóút közepére esett, így ingyen le is mosta is az ember kocsiját. Ezután elindultunk az egyik híres túraútvonalhoz, a 25 Fontes-hez. A gyönyörű maderiai levadák mellett vezetett a túraútvonalunk, vízesések és völgyek között. A 9 kilométeres túra után, mivel ideálisnak tűnt az időjárás, átautóztunk Fanalba, egy mesébe illő, köd borította kis erdőbe, Madeira szívében. Majd pedig a tengerhez gurultunk ki, ahol megnéztük a Ribeira da Janela-t, a tengerből kiálló sziklákat. A napot pedig egy vacsorával zártuk Camara De Lobos-ban.

A következő napot a Seixal-i híres fekete homokú strandon kezdtük és megnéztük a természetesen kialakult medencéket is. A látvány mindenhol elképesztő volt. Santana-ban megnéztük a helyi építészet egyik remekművét. Majd pedig zárásként elindultunk egy túrára, a Ponta da Sao Lourenco felé, a sziget egyik csücskébe. A legkülönlegesebb Madeirában, hogy amilyen kis területen található annyiféle a táj és a természeti kincs. Este siettünk hamar elaludni, hiszen másnap egy napkeltei útra indultunk, méghozzá a sziget legnehezebb túráján.

A Pico do Ariero a sziget harmadik legmagasabb pontja, innen vezet át egy 6 kilométer hosszú, több mint 600 méter szintkülönbséggel rendelkező túraútvonal a sziget legmagasabb pontjához. Miután kigyönyörködtük magunkat a napfelkeltében és a felhőtengerben, amit a csúcsról lehetett látni, elindultunk a túrára. A nagyjából 13 kilométeres oda-vissza valóban nagyon kemény feladatnak bizonyult, tűző napon, még úgy is, hogy felkészültünk, amennyire tudtunk.

Az utolsó előtti teljes napunkon megnéztük Madeira fővárosát, Funchal-t. Meglátogattuk a Ronaldo szobrot, gyönyörködtünk a helyi építészetben, megnéztük a helyi gyümölcspiacot és művészi alkotásokat majd megkostoltuk a híres madeirai bort is.

A sok túra után, az utolsó napunkat is pihenéssel töltöttük a szálláson, majd másnap visszaindultunk a Cristiano Ronaldo repülőtérre és estére már landoltunk is Budapesten.

Egy életre szóló élmény volt mindkettőnknek ez az út, köszönjük a lehetőséget az IBS-nek. a Brit Nagykövetségnek, és az Emirates-nek!

Madeira Coll..png