IBS Budapest

Tartalomhoz ugrás Láblácre ugrás

“Nemzeti érdek” hivatkozással soron kívül kaphattak vízumot azok a külföldi diákok, akik harmadik országból érkeztek valamelyik magyar egyetemre. Bár január 1. és február 29. között néhány kivételtől eltekintve nem lehetett benyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmet Magyarországon, a külföldi diákokat fogadó egyetemek a különeljárásnak hála, időben tudták fogadni a diákokat.

Az International Business School hallgatóinak 50%-a külföldről érkezik, hogy az intézmény által kínált magyar és brit (vagy adott esetben ír) diplomát megszerezzék. Ők több mint száz országból származnak, amelyeknek nagy része hazánkban vízumköteles harmadik ország. Az év eleji vízummoratórium részleges feloldása ezért nagy segítséget nyújtott a hallgatók fogadásában nemcsak az IBS-nek, hanem az összes magyarországi egyetemnek, mely külföldi diákokat fogad.

Hogy az érkezés gördülékenyen történhessen, az IBS vezetése még 2023 decemberében módosította a tavaszi félév elsőseinek programjának időpontjait, és az órákat összesűrítette, hogy a felvett diákoknak legyen idejük megérkezni és beiratkozni. Így a félév a megszokott február eleje helyett április közepén indult, olyan órarenddel, melynek hála a hallgatók teljesíteni tudják a követelményeket még a nyári szünet előtt.

Az átstrukturálás és a türelem megérte; a beiratkozott hallgatók létszáma így jóval meghaladta a korábbi évekét.

IBS Sajtóiroda

press@ibs-b.hu

spring_intake_2024_IMG_6313.jpg

BSc Freshers 2024

spring_intake_2024_IMG_6346.jpg

MSc Freshers 2024

IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola kampusz Dr Rácz Márton az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola rektora rector IBS Students IBS évnyitó IBS tanulók IBS tanóra